BEMUTATKOZÁS

CÉGBEMUTATÓ

A TUBOSIDER Hungária Kft. 1991-es megalakulása óta hármas célt tűzött maga elé a műszaki feladatok megoldásában:

 

Költségtakarékosság

 

Megbízhatóság

 

Tartósság

 

A kezdetben minimális alaptőkéjű kereskedelmi cég az építési piac egyik legmegbízhatóbb, tőke-erős középvállalkozásává fejlődött.

 

2009. évben megvalósult beruházásunk eredménye képpen saját gyártásból állítjuk elő SPIREL hullámosított acél-csőszerkezeteinket valamint acéltartályainkat, melyekkel a magyarországi igények kiszolgálásán kívül a közép-kelet-európai régió ellátójává is váltunk ezen termékeinkkel.

 

Legkeresettebb termékeinkből azonnali határidővel rendelhet raktárunkból, de egyéb szerkezeteinket is nagyon rövid időn belül gyártjuk/szállítjuk.

 

Tevékenységünk - megfelelő szak-alvállalkozók bevonásával - magába foglalja az alternatív megoldások megtervezésétől a konzulensi munkán keresztül a teljes megvalósítás valamennyi fázisát.

 

Ebben segítségünkre vannak olyan piacvezető világcégek, mint a TUBOSIDER és a MACCAFERRI cégcsoport, amelyek méretükből adódóan képesek tudományos hátteret biztosítani a legfejlettebb technikai megoldásokhoz.

 

Ez egyben záloga a folyamatosan bővülő ügyfélkörünk megelégedését is kiváltó szolgáltatásainknak.

 

Örülnénk, ha Ön is közéjük tartozna. Tegyen egy próbát velünk!

 

BEMUTATKOZÁS TERMÉKEK ALKALMAZÁS SZOLGÁLTATÁSOK REFERENCIÁK ISO PARTNEREK AJÁNLATKÉRÉS KAPCSOLAT
x